36 kérdés, amivel garantáltan növelhetitek az intimitást a kapcsolatotokban

Minden párkapcsolatnak szüksége van időről-időre egy kis megújulásra, feltöltekezésre, hogy a szenvedély, a kezdeti tűz ne múljon el. Ha szeretnétek növelni a kapcsolatotokbanaz intimitást, ez a 36 kérdéses kérdéssor remek összeállításnak fog bizonyulni.

Arthur Aron amerikai pszichológus és munkatársai dolgozták ki 1997-ben ezt a 36 tételből álló kérdéssort, amely az egyre mélyülő megismerést és esetleg kölcsönös kötődést hivatott elérni.

Az interneten persze némileg túlozva úgy terjedt el, hogy ettől a 36 kérdéstől majd a teljesen idegenek is szerelembe zuhannak egymással – erről azonban nincsen szó. A közelség és az intimitás valóban megteremthető e kérdések által akár idegenek között is, sőt, hosszabb távú kapcsolat is kialakulhat egy utánkövetéses vizsgálat szerint, ám a szerelemhez azért ennél több kell – idő, hogy a kötődés kialakulhasson, és vonzódás, hogy a szenvedély is meglegyen.

Arra viszont tökéletesen alkalmas ez a 36 kérdés, hogy újra felfedezzük egymást, hogy még inkább szorosra fűzzük a szálakat egymás közt, és átéljünk jónéhány tartalmas, szeretetteli és meghitt percet.

10 mondat, amivel garantáltan jobbá teheted a kapcsolatotokat – útmutató a párkapcsolat megerősítéséhez - Boldog PÁRna
  • 36 válogatott kérdés
  • 3 különböző kérdéscsoportban
  • Garantáltan növeli az intimitást
  • +Ajándék az PDF végén

Szeretnéd egyben megkapni a 36 kérdést?

Add meg, hova küldhetjük, és már küldjük is!

Sosem küldünk spam-et, mi sem szeretjük, leveleinkről bármikor könnyedén leiratkozhatsz.
Következzenek tehát a kérdések!

Haladjatok sorrendben, mert a kérdések úgy következnek egymás után, hogy egyre mélyül az intimitásuk.

Első blokk:

1. Ha bárkit választhatnál, kivel mennél el egy vacsorára?
2. Szeretnél híres lenni? Milyen módon?
3. Volt már olyan, hogy mielőtt felhívtál valakit, elpróbáltad, amit mondani akartál? Miért?
4. Miből állna számodra egy „tökéletes” nap?
5. Mikor fordult elő utoljára, hogy énekeltél magadnak? És valaki másnak?
6. Ha 90 évig élhetnél, és az utolsó 60 évben megőrizhetnéd egy 30 éves testét vagy szellemi képességeit, melyiket választanád?
7. Van-e egy titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?
8. Nevezz meg 3 olyan dolgot, ami közös bennetek a partnereddel.
9. Miért vagy a leghálásabb az életedben?
10. Ha megváltoztathatnál bármit abban, ahogy felneveltek, mi lenne az?
11. 4 perc alatt mondd el az élettörténetedet a párodnak, olyan részletesen, ahogy csak tudod.
12. Ha holnap úgy kelhetnél fel, hogy szereztél egy képességet vagy tulajdonságot, mi lenne az?

Második blokk:

13. Ha egy kristálygömbben megláthatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél megtudni?
14. Van valami, aminek megtételéről régóta álmodozol? Miért nem tetted még meg?
15. Mi a legnagyobb dolog, amit eddig elértél?
16. Mit értékelsz a legnagyobbra egy barátságban / párkapcsolatban?
17. Mi életed legszebb emléke?
18. Mi életed legrosszabb emléke?
19. Ha tudnád, hogy egy éven belül meg fogsz halni, megváltoztatnál valamit azon, ahogy most élsz? Miért?
20. Mit jelent számodra a barátság / szerelem?
21. Milyen szerepet játszik az életedben a szeretet és az érzelmek?
22. Felváltva osszatok meg egy-egy tulajdonságot a másikról, amit pozitívnak gondoltok a másikban. Mondjatok összesen 5-5 dolgot.
23. Mennyire szerető és közeli hozzád a családod? Úgy érzed, hogy boldogabb gyerekkorod volt a legtöbb embernél?
24. Milyen a kapcsolatod az édesanyáddal?

Harmadik blokk:

25. Tégy három állítást, ami igaz mindkettőtökre. Például, „mi mindketten úgy érezzük, hogy…”
26. Egészítsd ki a mondatot: „Bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám …”
27. Ha közeli barátokká válnátok a partnereddel, mi az, amiről feltétlenül tudnia kellene?
28. Mondd el a párodnak, hogy mit kedvelsz benne. Légy őszinte, mondj el olyan dolgokat is, amit nem biztos hogy elmondanál valakinek, akivel épp most 29. találkoztál.
29. Ossz meg egy kínos élményt az életedből.
30. Mikor sírtál utoljára valaki más előtt? És egyedül?
31. Mondj valamit a partnerednek, amit már most kedvelsz benne.
32. Mi az, ami túl komoly ahhoz, hogy viccelődj vele, ha van ilyen?
33. Ha ma este meghalnál úgy, hogy már nem beszélhetsz senkivel, mi lenne az, amit a legjobban bánsz, hogy nem mondtad el? Miért nem?
34. Tűz üt ki a házadban. Miután kimentetted a szeretteidet, kisállatodat, még van idő egyetlen tárgy megmentésére. Mi lenne az. Miért?
35. A családtagjaid közül kinek a halála érintene a legmélyebben? Miért?
36. Oszd meg egy problémádat, s kérd a partnered tanácsát. Kérj visszajelzést arra is, hogy partnered hogy látja, hogyan érzel az általad választott problémával kapcsolatban.