
Párkapcsolati, házassági tanácsadó képzés a BoldogPÁRna és a Medock közös szervezésében

Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik,
és a fennmaradók nagy részéről sem lehet elmondani, hogy felhőtlenül boldogok.
Saját tanácsadói gyakorlatunk azt mutatja, hogy folyamatosan nő az igény a párkapcsolati tanácsadás iránt. Egyre több emberben/párban tudatosul ugyanis, hogy a párkapcsolatuk minősége döntően befolyásolja az életük más területeit, sőt, az egészségüket is. (Épp ezért saját magunknak sem árt, ha birtokában vagyunk annak a tudásnak/képességnek, amellyel saját kapcsolatunkat karbantarthatjuk.)
A növekvő igény lehetőséget nyújthat tevékenységünk kibővítésére, arra, hogy – akár csak másodállásban – új területen próbáljuk ki magunkat, sőt, esetleg pályamódosításra is.
A képzés tematikája
- Két nem-két világ.
Férfi és női különbségek (kommunikáció, „sorskönyv”, szerepek) - Miért nincs, mitől lesz?
A szingli életforma - Ő az igazi?
A párválasztás dilemmái. Összeillés, tévhitek - Szeretet szerviz
Szeretetnyelvek, nyelvjárások - Párkapcsolat-anamnézis, státusz
önismeret-társismeret, személyiség-tipológiák - Hogyan/miért lesz a vitából veszekedés?
Konfliktuselemzés, konfliktuskezelés - A hibáztatástól az önfeltárásig
Kommunikációs zavarok, win-win kommunikáció
- Mitől romlik el?
Jellemző párkapcsolati problémák, játszmák - A munkahelyi bombák otthon robbannak
Stressz-kezelési készségek, technikák - Túlélhető-e a hűtlenség?
Féltékenység, megcsalás - Válságos időszakok – speciális problémák
- Hogyan lehet egyenrangú(bb) egy párkapcsolat
- Mi a gyerek érdeke?
Válni, vagy együtt maradni? - Lehet szépen válni?
Mediációs módszerek
Részletes tematika
A coaching attitűd a párkapcsolatok kezelésében
- A célmeghatározás, fókusz-kijelölés nehézségei
- Az értéksemlegesség – lehetséges?
- Probléma/vagy megoldásorientált ülésvezetés
- A bevonódás csapdái. A Te megoldásod nem az ő megoldása!
Mediáció
- Fogalmak tisztázása, a mediáció lényegi kérdései
- Párkapcsolati és válási mediáció. Válni vagy együtt maradni?
- Szemléletek, iskolák, módszerek, technikák
- Jogi kérdések
Férfi-nő – Két nem – két világ
- Férfi és női agy strukturális/működésbeli különbségei
- Nemi szerepek, szerepbizonytalanságok
- Férfi női kommunikáció – megértés/félreértés
- Szexuális eltérések
Párkapcsolat-anamnézis, státusz
- Önismeret-társismeret, személyiségtipológiák
- Az összeillés dimenzói – hány dimenziós a kapcsolat?
- Szeretet-kifejezés – szeretethiány
- Szeretetnyelvek/nyelvjárások
Konfliktuselemzés, konfliktuskezelés
- Érdek-, érték- és szerepkonfliktusok
- A problémák szőnyeg alá söprésének gyakorlata
- Hogyan/miért lesz a vitából veszekedés? Kinek van igaza?
- Énállapotok a tranzakciónanalízis szerint
- A konfliktuskezelés Killmann-modellje
- Erőszakmentes kommunikáció
Negatív érzések keletkezése, kommunikálása
- Énközlés – teüzenet
- Értő (aktív) figyelem
- Win-win megoldások
A párkapcsolatok alapproblémái
- Együttélés/házasság. Az elköteleződés szintjei, eltérő elköteleződés
- Kapcsolat-modell. Családi munkamegosztás
- Kulturális különbségek
- Karrier és párkapcsolat
- Jellemző párkapcsolati játszmák (TA)
Mitől romlik el? Leggyakoribb problémaforrások
- Hedonikus adaptáció (A jót is meg lehet szokni), párkapcsolati kiégés
- Hibáztatás, kritizálás, sértődés, manipuláció
- Igények, vágyak felismerése, megfogalmazása, megfogalmaztatása
- Anyagiak – pénzügyek kezelése
- Kapcsolat a gyerek(ek)kel
- Rend – tisztaság, egészség, bioritmus
- Szabad idő eltöltése
- Családi kapcsolatok – Családi kultúrák
- Szexuális problémák – Ok vagy következmény?
Válságos időszakok a párkapcsolatban
- Fiatal pár – Az összeszokás buktatói – Tévhitek
- Ha jön a baba – Párból család
- Kamaszodnak a gyerekek – Már nem vagyunk fiatalok – Változások kezelése
- Életközép krízis – Menopauza, andropauza – Önmagunk és a kapcsolat újradefiniálása
- Kiürül a fészek – Van még mondanivalónk egymásnak?
- Speciális párok – speciális problémák
- Második/harmadik/többedik házasság
- Nagy a korkülönbség – generációs problémák a kapcsolatban
- Az egynemű párok problémái
- A munkanélküliség és a párkapcsolat – Támogatás meddig? Hogyan?
A munkahelyi bombák otthon robbannak
- Mit/mennyit segíthet a partner?
- Stressz-kezelési készségek, technikák
Hűség, hűtlenség, féltékenység, megcsalás
- A zöldszemű szörny – Féltékenység okkal, ok nélkül
- A hűtlen félnek sem mindig könnyű. A „félrelépő” segítése
- A megcsalt fél lehetőségei. Hogyan segíthetünk?
- A „harmadik” – Ok vagy következmény? A „harmadik” bevonása
- Túlélheti a kapcsolat a hűtlenséget?
Válni, vagy együtt maradni
- Eltávolodás – Átmeneti vagy végleges?
- Mi a jó a gyerek(ek)nek
- A mediáció szerepe, lehetőségei
- „Szépen” válni: sérülések minimalizálása, értékek megtartása, továbblépés segítése
- A válási mediáció folyamata, érték-alapú mediáció
Egyedülállók párkapcsolati problémái
- Miért nincs, mitől lesz?
- A szingli életforma. Választott vagy kényszer?
- Kit szeretnék? Prioritások. Realitáskontroll
- Önismeret alapú, önazonos arculattervezés
- Továbblépés válás után
Részletes tematika itt
A coaching attitűd a párkapcsolatok kezelésében
- A célmeghatározás, fókusz-kijelölés nehézségei
- Az értéksemlegesség – lehetséges?
- Probléma/vagy megoldásorientált ülésvezetés
- A bevonódás csapdái. A Te megoldásod nem az ő megoldása!
Mediáció
- Fogalmak tisztázása, a mediáció lényegi kérdései
- Párkapcsolati és válási mediáció. Válni vagy együtt maradni?
- Szemléletek, iskolák, módszerek, technikák
- Jogi kérdések
Férfi-nő – Két nem – két világ
- Férfi és női agy strukturális/működésbeli különbségei
- Nemi szerepek, szerepbizonytalanságok
- Férfi női kommunikáció – megértés/félreértés
- Szexuális eltérések
Párkapcsolat-anamnézis, státusz
- Önismeret-társismeret, személyiségtipológiák
- Az összeillés dimenzói – hány dimenziós a kapcsolat?
- Szeretet-kifejezés – szeretethiány
- Szeretetnyelvek/nyelvjárások
Konfliktuselemzés, konfliktuskezelés
- Érdek-, érték- és szerepkonfliktusok
- A problémák szőnyeg alá söprésének gyakorlata
- Hogyan/miért lesz a vitából veszekedés? Kinek van igaza?
- Énállapotok a tranzakciónanalízis szerint
- A konfliktuskezelés Killmann-modellje
- Erőszakmentes kommunikáció
Negatív érzések keletkezése, kommunikálása
- Énközlés – teüzenet
- Értő (aktív) figyelem
- Win-win megoldások
A párkapcsolatok alapproblémái
- Együttélés/házasság. Az elköteleződés szintjei, eltérő elköteleződés
- Kapcsolat-modell. Családi munkamegosztás
- Kulturális különbségek
- Karrier és párkapcsolat
- Jellemző párkapcsolati játszmák (TA)
Mitől romlik el? Leggyakoribb problémaforrások
- Hedonikus adaptáció (A jót is meg lehet szokni), párkapcsolati kiégés
- Hibáztatás, kritizálás, sértődés, manipuláció
- Igények, vágyak felismerése, megfogalmazása, megfogalmaztatása
- Anyagiak – pénzügyek kezelése
- Kapcsolat a gyerek(ek)kel
- Rend – tisztaság, egészség, bioritmus
- Szabad idő eltöltése
- Családi kapcsolatok – Családi kultúrák
- Szexuális problémák – Ok vagy következmény?
Válságos időszakok a párkapcsolatban
- Fiatal pár – Az összeszokás buktatói – Tévhitek
- Ha jön a baba – Párból család
- Kamaszodnak a gyerekek – Már nem vagyunk fiatalok – Változások kezelése
- Életközép krízis – Menopauza, andropauza – Önmagunk és a kapcsolat újradefiniálása
- Kiürül a fészek – Van még mondanivalónk egymásnak?
- Speciális párok – speciális problémák
- Második/harmadik/többedik házasság
- Nagy a korkülönbség – generációs problémák a kapcsolatban
- Az egynemű párok problémái
- A munkanélküliség és a párkapcsolat – Támogatás meddig? Hogyan?
A munkahelyi bombák otthon robbannak
- Mit/mennyit segíthet a partner?
- Stressz-kezelési készségek, technikák
Hűség, hűtlenség, féltékenység, megcsalás
- A zöldszemű szörny – Féltékenység okkal, ok nélkül
- A hűtlen félnek sem mindig könnyű. A „félrelépő” segítése
- A megcsalt fél lehetőségei. Hogyan segíthetünk?
- A „harmadik” – Ok vagy következmény? A „harmadik” bevonása
- Túlélheti a kapcsolat a hűtlenséget?
Válni, vagy együtt maradni
- Eltávolodás – Átmeneti vagy végleges?
- Mi a jó a gyerek(ek)nek
- A mediáció szerepe, lehetőségei
- „Szépen” válni: sérülések minimalizálása, értékek megtartása, továbblépés segítése
- A válási mediáció folyamata, érték-alapú mediáció
Egyedülállók párkapcsolati problémái
- Miért nincs, mitől lesz?
- A szingli életforma. Választott vagy kényszer?
- Kit szeretnék? Prioritások. Realitáskontroll
- Önismeret alapú, önazonos arculattervezés
- Továbblépés válás után

A képzés módszerei
Képzésünk kifejezetten gyakorlat-orientált, olyan tudást, módszertant nyújtunk a résztvevőknek, amivel átlátják a hozzájuk forduló párok problémáit, és jó eséllyel sikeresen tudnak segíteni azok megoldásában. Rendszerezett gyakorlatias ismereteket adunk a párkapcsolatok működéséről, leggyakoribb problémáiról, és azok megoldási lehetőségeiről.
Természetesen minden segítségre szoruló pár egyedi, ezért nem szolgálhatunk kész megoldásokkal. Azonban teszteket, segédanyagokat bocsátunk hallgatóink rendelkezésére, illetve handoutok formájában – amelyek nagyban megkönnyítik a későbbi munkát.
A képzés során interaktív előadások, bemutatók, demonstrációk formájában tekintjük át az ismeretanyagot, illetve a használandó módszereket. Ezután saját példák kidolgozására, páros vagy kiscsoportos megbeszélésekre, saját élmény szerzésére alkalmas gyakorlatokra kerül sor.
A képzés vizsgával zárul, melynek feltétele egy saját konfliktus elemzése, és 2 tanácsadói ülés jegyzőkönyvének bemutatása, és „megvédése”, illetve tanácsadás-szimuláció. A sikeres vizsgát tett résztvevők párkapcsolati – házassági tanácsadó végzettségről kapnak oklevelet.
Kiknek ajánljuk a párkapcsolati tanácsadó képzést?
Úgy gondoljuk, szükséges, hogy a tanácsadó kellő élettapasztalattal, magas fokú ön- és emberismerettel, illetve valamilyen segítő foglalkozásban, humán szolgáltatásban szerzett végzettséggel, gyakorlattal rendelkezzen.
Ezért kurzusunkat lehetőleg olyan jelentkezőknek ajánljuk, akik betöltötték 26. életévüket; pszichológus, coach, mediátor, életmód- vagy életvezetési tanácsadó, tréner végzettséggel, vagy más segítő foglalkozásban szerzett hosszabb gyakorlattal rendelkeznek, illetve komoly késztetést éreznek arra, hogy másokon segítsenek.

Trénerek

Dr. Valló Ágnes
orvos, mentálhigiénikus, életmódtanácsadó, terapeuta, mediátor

Fischer Gabriella
pár-és családterapeuta

Molnár G. Dávid
párkapcsolati tanácsadó, tréner
VÉLEMÉNYEK A KORÁBBI RÉSZTVEVŐKTŐL
Életem talán legjobb képzése volt, hisz a csupa szív és csupa szeretet oktatók egy élet tapasztalatát osztották meg hasonló gondolkodású, egyformán tanulni, segíteni vágyó, szuper csapatunkkal. Azóta is úgy gondolom, hogy az oklevél szinte másodlagos, hiszen mellé örökséget is kaptam, melyet érdemes tovább vinni.
A megszerzett tudást, technikákat, módszereket és ismereteket gyakorlatilag azonnal be tudtam vetni a magánéletben. Épp feszült családi helyzetben voltam, és váltig állítom, hogy sokban a tanultaknak köszönhető a mostani békés és kiegyensúlyozott családi életem.
Ez nem egy futószalagon tartott képzés, hanem a tudás, tapasztalat, emberség és a világ jobbá tételére tett törekvés szívmelengető, egyedülálló keveréke.
Nagyon sokat tanultam. Nemcsak a párkapcsolatokról, a tanácsadásról, hanem önmagamról is.
Sokat gondolkoztam, hogy eljöjjek-e, hiszen pszichológus vagyok. Mit tud nekem adni ez a képzés? Hát nagyon sokat adott. Hiteles személyiségektől olyan ismereteket, hozzáállást tanultam, ami egész pályámon el fog kísérni.
Szívből ajánlom mindenkinek! Hatalmas fejlődési lehetőség! Ágiék pedig szuper oktatók. Szerteágazó tudásukat közvetlenséggel, természetességgel, sok gyakorlati munkával és még több humorral adják át. Remek képzés.
Ugye hallottál már olyat, hogy ismerőseidnek, barátaidnak, családtagjaidnak párkapcsolati problémái vannak. Szeretnél nekik tanácsot adni, de nem tudod, hogyan? Jobban végiggondolva a Te kapcsolatodban is van mit javítani? Netalán elkerülnéd előre a konfliktusokat életed párjával? Akkor saját tapasztalatom alapján szívből javaslom, hogy vegyél részt a Medock által szervezett párkapcsolati tanácsadás képzésen. Hidd el, ez lesz életed egyik legjobb befektetése. Olyan tapasztalatokkal, emberi minőséggel találkozol, hogy azt kérdezed a végén magadtól: miért nem jöttem el erre a képzésre már sokkal korábban? Sosincs késő javítani kapcsolatainkon.
Nemcsak hasznos volt, hanem szórakoztató is. Élveztem minden percét.
Szerettem a képzést, megkaptam mindazt, ami számomra fontos egy ilyen kurzusnál. Hiteles tanárokat, akik mindamellett, hogy kiváló oktatók, nagy élettapasztalattal és tudással rendelkeznek, és a saját párkapcsolatukkal is jó példát mutatnak. Változatos, jól összeállított tananyagot hoztak nekünk, amelyből rengeteget tanulhattunk, és nem utolsó sorban nagyszerű hangulatban teltek az órák. Bár fárasztóak voltak a hétvégék, mégis mindig feltöltődtem.
Fantasztikus képzés, csodás, felkészült emberekkel! Minden percét élveztem, rengeteget tanultam, egész életen át lehet kamatoztatni az ott tanultakat! Szívből ajánlom!
A kurzus szélesítette a látóköröm, sokat adott önmagamhoz és a munkámhoz egyaránt. Mindennapi munkám része a párkapcsolati problémák kezelése. A náluk tanultakat sikeresen integrálom az életemben jelenlévő összes kapcsolódásomba. A trénerek szívvel, lélekkel tanítanak. Szakmai hozzáértésükkel és az életben szerzett tapasztalatukkal hiánypótló képzést hoztak létre, melyből nagyon sokat profitáltam. Ezért végtelenül hálás vagyok. Szeretettel ajánlom őket mindenkinek!
Egy éve végeztem el a kurzust. Nem dolgozom tanácsadóként, de a saját házasságom sokkal-sokkal jobb lett. Jobban értjük egymást, jobban kommunikálunk, ki tudjuk mutatni a szeretetünket. Boldogabbak vagyunk! Köszönöm.
Hihetetlen volt. A száz órás képzés alatt hála a vezetők személyiségének – igazi közösség formálódott a csoportunkból. Rengeteget tanultam, és közben életre szóló barátokra is találtam.
A kurzus időbeosztása, helyszíne
A kurzus négy alkalommal, alkalmanként 25 órás blokkokban kerül megrendezésre 2022. októbertől 2023. januárig, egy-egy hétvégén, pénteken délután, szombaton és vasárnap egész nap.
A pénteki kezdést 16.00 órára tervezzük, hogy a távolabbról vagy munkából jövő kollégák is megérkezzenek, a szombati és vasárnapi képzés – természetesen ebédszünettel – egész napon (9-18 óráig) át tart.
A hosszúnak tűnő alkalmak azért nem lesznek (nagyon) fárasztók, mert az alkalmazott módszereket – előadást, tréninget, egyéni és csoportos gyakorlatokat – folyamatosan váltogatjuk.
Időpontok
2022. november 4-6.
2022. december 2-4.
2023. január 13-15.
Vizsgaidőpont: megbeszélés szerint
Helyszín
Belső Kuckó
1071 Budapest, Dózsa György út 14.
2. emelet 27.
37-es kapucsengő
(Vidékieknek a szállás a helyszínen megoldható.)
Részvételi díj
SUPER Early Bird ár
2022. augusztus 31-ig jelentkezőknekEarly Bird ár
2022. szept. 1-től szept. 15-igNormál ár
2022. szept. 16-tól szept. 30-ig
A részvételi díj a vizsga díját is tartalmazza.
A 270.000 Ft-os kedvezményes díjat a jelentkezési időtől függetlenül a Lemma-coachoknak, a CoachOk Szövetség tagjainak és a korábbi hallgatóink ajánlásával jelentkezőknek fenntartjuk.
A helybiztosításra 50.000 Ft-ot kérünk. A további díj – kedvezményes részvétel esetén is – fizethető részletekben, legfeljebb 4 alkalommal (SUPER Early Bird jelentkezés esetén pl. 4×55.000 Ft)

Jelentkezz kockázat nélkül!
Ha bármilyen okból kifolyólag nem lennél elégedett velünk, csak jelezd felénk 30 napon belül, és mi kérdés nélkül visszatérítjük a szolgáltatás teljes árát.
A jelentkezéshez töltsd ki az alábbi űrlapot,
és mi 2 munkanapon belül felvesszük Veled a kapcsolatot:
Őszintén reméljük, hogy számodra is olyan vonzó a képzés ismeretanyaga, mint amilyen gondossággal összeállítottuk. Ha így van, vagy hiányzik még információ, hívj, írj:
Telefon: +36 30 415 2199 – EMail: szia@boldogparna.hu
Szeretettel várunk!

